Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium Kincskereső Tagiskolája





TEMESSZENTANDRÁSI ZSÓFIA, 2018.11.18.
Természetbúcsúztató
Egy verőfényes őszi napon felkerekedett az egész iskola, hogy elbúcsúztassuk a tavaszig pihenni vágyó természetet. Mire a legkisebbek is megérkeztek Kamaraerdőre, a nagyok már tarka levelekből, ágakból megépítették a kört, melyet piros, barna, lila bogyókkal, termésekkel díszítettek. A lobogó gyertyák fényénél elmerengve, szomorkás versekkel és hangulatos dalokkal küldtük aludni a természetet, hogy tavasszal majd újra köszönthessük — mikor ébred — ugyanitt.
2018.10.19.
Kerekasztal-beszélgetés
Köszönetet mondunk a kerekasztal résztvevőinek, akik megerősítettek minket abban, hogy értékként tekintsünk iskolánkra, hihessünk abban — nem csak kaloda, fészek is lehet.




































































2018.05.08.
Természetköszöntő
Kamaraerdőn tartottuk meg a természetköszöntő ünnepünket. A hatodikosok furfangos és olykor erőt próbáló feladatokkal színesítették az erdei utunkat.




2018.05.08.
Mezei futóverseny
Gyönyörű napos időben tartottuk meg az idei mezei futóversenyünket. Gratulálunk minden kincskeresős diáknak és szülőnek, aki lefutotta a távot!














































2018.04.13.
Versünnep
Egy kis ízelítő a versünnepünkről.
Szavalóinktól a következő verseket hallgathattuk meg:
1. osztály
Szabó T. Anna: Jó reggelt (Ács Orsolya)
Weöres Sándor: Sehallselát Dömötör (Bordás Barnabás)
Kányádi Sándor: A tavasz (Gyenge Regina)
Kányádi Sándor: Kicsi faluból való vers (Mezősi Panna)
Weöres Sándor: Fülemüle (Miklauzič Sára)
2. osztály
Kiss Ottó: Tavaszi medvedal (Kuti Lili)
Petőfi Sándor: Mi kék az ég! (Czéh Orsi)
Kányádi Sándor: Májusi szellő (Tóth Ilona)
Szabó T. Anna: Kalapács-dal (Székely Rozi)
Petőfi Sándor: A tintásüveg (Földváry Nóra)
3. osztály
Szabó T. Anna: Szerencsejáték (Pintér Rozália)
Kányádi Sándor: Az elveszett követ (Rabb Tamás)
Kányádi Sándor: Májusi szellő (Ördögh Bredican Lily)
Szabó T. Anna: Famese (Zalán Barka)
Petőfi Sándor: A tintásüveg (Lakatos Janka)
4. osztály
Szabó T. Anna: Hóhullásban (Székely Lőrinc)
Szabó T. Anna: Tatoktatok (Balogh Julianna)
Petőfi Sándor: Arany Lacinak (György Sára)
Szabó T. Anna: Anya mondja (Pongó Frida)
Petőfi Sándor: A Tisza (Móricz Eszter és Fernezely Róza)
5. osztály
Kányádi Sándor: A kecske (Lelkes Kamilla)
Petőfi Sándor: A négyökrös szekér (Karai Gergely)
Petőfi Sándor: Vizet iszom (Fejes András)
Petőfi Sándor: A tél halála (Pálfi Magdolna)
Kányádi Sándor: Útravaló ének (Oláh Anna)
6. osztály
Szabó T. Anna: Dilidal (Nagy Emese)
Weöres Sándor: Barbárdal és fordítása (Mohácsi Bátor)
Weöres Sándor: A holdkóros biciklista (Miklauzič Simon)
Szabó T. Anna: Hízeleg. Könyörög (Vörös Balázs)
Szabó T. Anna: Van egy világ (Dévai Hanna)
2018.03.18.
Március 15.
Az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk.
![]() | ![]() | ![]() |
---|---|---|
![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() |

FODOR SZABOLCS, 2017.10.24.
Október 23.
1956 őszére emlékeztünk... A magyar nép felkelésére egy hatalmas túlerővel szemben. A hatodikosok ünnepi műsorát kicsik és nagyobbak követték figyelemmel – mint minden évben – a Kincskeresőben. Fontos történeti hagyománnyá lett iskolánkban ez a megemlékezés, időről időre felidézzük a forradalmárok emlékét a magunk módján. Hogy a régiek erkölcsi példázatát megőrizzük, elmondjuk újra meg újra történetüket.
MAGYAR KINGA, 2017.10.01.
Az idei szüreti mulatságunk is nagy vígságban telt el. Az osztályok dalos játékai után a diákok serege, mint megannyi seregély, lepte el a fákat és az apró kezek pillanatok alatt lecsipegették a fürtöket. Hiába hadakoztak a csőszök, nem bírták elhessegetni az éhenkórászokat. A szüretelés után az iskola színe-java együtt "poharazott" a szőlőkoszorú körül.
Szüreti mulatság




MAGYAR KINGA, RUZSA ÁGNES 2017.09.08.
Évnyitó
A Kincskereső Iskola HARMINCADIK tanévét kezdjük idén szeptemberben.
Az évforduló tiszteletére különleges meglepetéssel vártuk iskolánk tanulóit. A pedagógus-kórus dalai után a Figurina Bábszínház
(régi kincskeresős szülők :)) előadásával fogadtuk a gyerekeket.
Reméljük, ez az év tartogat még hasonló ünnepi élményeket!










































































2015.május, június
Szülők napja

PETIK ÁGOTA
Én vagyok a fő-fő nyúl!
Az elsősök előadásának gerincét a tanévben sokszor mondogatott versek adták. Ezeket szerkesztettük műsorrá. A kis jelenetek a gyerekek rögtönzéseiből születtek. Eljátszottuk a gyerekek és a felnőttek csibészségeit is, hiszen senki sem hibátlan. A műsor betetőzéseként megjelent maga Nyúl Elek is, akinek viselkedése tűrhetetlen. Szerencsére akadt az elsősök közt egy bátor cimbora, aki szembeszállt a főnyúllal. A boxmérkőzés majdnem tömegverekedésbe torkollott, de az utolsó pillanatban megjelent egy tündér, akinek varázslatára mindenki megszelídült. Reméljük, a hatás tartós lesz...
1.
osztály
CSERBÁNÉ DÖMSE MÓNIKA
Képzeletbeli lények
Avagy: hogy fér meg ennyi furcsa lény egy helyen? Megfér. A másodikosok úgy döntöttek, hogy mindent megmutatnak, amit ebben az évben szerettek. Szerették Bruckner Szigfridet és a Négyszögletű Kerek Erdő lakóit. Szerették a Vombatot és Romhányi József intelmét, melyet egy légy intézett születendő fiához. Szerették Erdős Virág négyes hatos villamosát. És legjobban szerették Shelby bácsi állatkertjét. Ezért elhatározták, hogy mindezt dalok, versek, jelenetek formájában meg is mutatják. Sikerült is nekik! Képzeletbeli lényekkel népesítették be az osztálytermet egy vidám fél órára, ahol az imént említettek mellett, színre lépett a Rettentő Totmeg, a Nyájgli, és maga a Cakkfogú Cnyekker is. A méltán aratott zajos siker nem is maradt el, a publikum csak tapsolt és tapsolt...
2.
osztály
MAGYAR KINGA
A szeleburdi osztály
Szeleburdiságból nincs hiány, így idén a szülők napi műsorunkat a Szeleburdi család története ihlette. A rövid naplórészletek alapján megelevenítettük a könyv hőseit. Nagyon élveztük, hogy mókás helyzetekben bújhattunk a szereplők bőrébe. Az előadás végén közös énekkel és egy általunk készített dobozházikóval köszöntöttük családjainkat.
3.
osztály
RUZSA ÁGNES
Narnia színre lép
Ruhásszekrény a szertárban, felmentő seregek a bordásfalon A negyedikesek határozott kívánsága volt az, hogy ebben az évben a közösen olvasott és feldolgozott Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című C. S. Lewis kötetből adhassanak elő jeleneteket. Az együtt kijelölt és színre vitt részleteket a gyerekek által előadott zenedarabok és réges-régi angol dalok kötötték össze. Az egyik fő kedvenc - csodák csodája - a sok szereplős csatajelenet és az azt követő csatadal volt. Természetesen a négyes koronázás felemelő zárójelenete is nagy hatással volt a közönségre, amely szűnni nem akaró tapssal és ovációval jutalmazta az előadást.
4.
osztály
BENCE JUDIT, 2015.05.24.
Pünkösdölő
Megkoronáztuk minden osztály pünkösdi királyát. Idén is lelkesen készültek a lányok az immár hagyományos pünkösdölőre. Az ötödikesek kezdték a legkorábban, hiszen nekik meg kellett tanítani az elsősöknek az egész Szegedi Pünkösdölőt énekestül-táncostul. A hatodikosok a másodikosokkal, a negyedikesek a harmadikosokkal próbáltak. Pünkösd előtti pénteken aztán szép ruhába öltözve kissé zavarban, de vidáman adták elő a fiúknak a jól begyakorolt táncot. Ezután következett a fiúk próbája. Bár az eső miatt az iskola zárt tereibe kényszerültünk, mégis jó hangulatban végezték el a legények a nyolc állomás ügyességi és gyorsasági feladatait, amit a lányok irányítottak és pontoztak. Gyors összegzés után megkoronáztuk minden osztály pünkösdi királyát.
![]() A lányok tánca | ![]() A kis királyné | ![]() Ki lett a pünkösdi király? |
---|---|---|
![]() Próbatétel |
Hétköznapok
LÁBÁNNÉ HOLLAI KATALIN, 2018.02.14.
Élen járó elsősök
Az utóbbi 10 hétben minden kedden nagy volt az izgalom az első osztályban. Ebéd után vidám csiviteléssel indultak útra a gyerekek a budaörsi korcsolyapályára. Tarka sisakok, korcsolyák, kesztyűk és síoverallok torlaszolták el az öltözőnk ajtaját, de ezt senki nem bánta igazán. Hol egy fél pár kesztyű, hol pedig egy kis bátorság maradt az iskolában, de végül egyik sem bizonyult leküzdhetetlen akadálynak a vidám korcsolyázáshoz, élménygyűjtéshez. Néhányan közelről is megvizsgálták a jégpálya minőségét, de a legtöbben elhitték, hogy a jég hideg és kemény, és igyekeztek "talpon" maradni. A jó emlékeket, sikereket azonban mindnyájan begyűjtötték és titokban remélik, hogy befagy még idén a Velencei-tó.















KISS ANNA, 2017.10.13.
Bolyai matematikaterseny
Idén is izgalmas és fogós feladatokkal birkózhattak a Bolyai matekverseny résztvevői. Tizenöt csapat nevezett az iskolánkból, minden csapatunknak voltak hibátlan megoldásai. Legsikeresebb az 5. helyet elérő Gustavson csapat volt: Illés Szabi, Kádas Dávid, Molnár Egon és Szegfű Marci. Minden induló csapatunknak gratulálunk!












LÁBÁNNÉ HOLLAI KATALIN, 2017.10.01.
Aszfaltfigurák
Amint visszatért a szép őszi idő, az elsősökkel kinti tanulásra adtuk a fejünket. Színes krétát ragadtunk, és telirajzoltuk a kosárpályát különböző figurákkal. Beleadtuk frissen szerzett tudásunk színét, javát, de szigorúan csak álló, fekvő és ferde egyeneseket használtunk! Született is szögletes kerekű villamos, minecraft-robot, sorház, mignon és persze, titkon betűk is.
HEGEDŰS EDINA, 2017.09.08.
Száz nyári feladat
Sétálj mezítláb valahol a fűben! Készíts a családodnak valami nagyon finom édességet! Legyen mobiltelefon nélküli napod! Rendezz „görögdinnyemag-messzireköpő- versenyt”! Olvass el egy magyar regényt! Olvass el egy külföldi regényt! Fotózz le öt hejesírási hibát! :)
Sikeresen elkészült a nyári lecke a hatodik osztályban! A száz feladatból a legtöbbet teljesítette: Kormos Bálint, Madarász Liza,
Köpf Míra, Tóth Levente, Dévai Hanna, Szepesi Flóra, Szőnyi Dorka.
Mindenki sokat olvasott a nagy hőségben, kedves könyvek sora következik:
Böszörményi Gyula : Rémálom-sorozat
Fehér Klára: Mi, szemüvegesek
Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István: Időfutár
Kalapos Éva: D.A.C.
Kertész Erzsi: A hógömb fogságában
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Leiner Laura: Bábel
Molnár T. Eszter: Most már igazán
Molnár T. Eszter: Stand up!
Molnár T. Eszter: Egy majdnem normális család 1.-2.
Nógrádi Gábor: Hogyan neveljünk?
Nógrádi Gábor: Segítség, ember!
Örkény István: Egyperces novellák
Papp Dóra: Tükörlelkek
Szabó Magda: Születésnap
Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója
Wéber Anikó: El fogsz tűnni
Adler, Irene: Sherlock, Lupin és én
Christie, Agatha: Tíz kicsi néger
Giebken, Sabine: Holdfény
Kinney, Jeff: Egy ropi naplója
Kipling, Rudyard: A dzsungel könyve
Korman, Gordon: Sziget!
Lewis, C. S.: Narnia krónikái
Morgan, Winter: Rejtőzködő ellenség
Riordan, Rick: Percy Jackson
Rowling, J. K. : Harry Potter-sorozat
Sempé, Jean-Jacques – Goscinny, René: A kis Nicolas
Smith, Dodie: A kutyák csillaga
Stehn, Malin: Szent Iván-éji álom
Stewart, Paul – Riddell, Chris: A Szirt krónikái 1. – Erdőmélye
Walliams, David: Patkányburger
NAGY-BALÁZS VERA, 2017.06.19.
Ásványmosás
Az utolsó iskolai nap hőségét egy kis vizezéssel próbáltuk enyhíteni. Az egész alsó tagozat keresgette a kincseit az ásványmosás alkalmával.














KISS ANNA, 2017.06.17.
Medve matekverseny
Medvebocsaink nagy jókedvvel bandukoltak a Gellért-hegyen, és sok furmányos akadályt sikerrel vettek.
NAGY-BALÁZS VERA, 2017.04.28.
Korcsolyázás 1. osztály
A téli hónapokban korcsolyát húzott a lábára az első osztály apraja-nagyja. A Városligeti Műjégpályán siklottak heti egy alkalommal.










KISS ANNA, 2017.03.23.
Zrínyi matekverseny
Idén is sikeresen zajlott a Zrínyi Ilona matematikaverseny. Iskolánk tanulói nagy számban és lelkesen vettek részt a versenyen. Szép eredmények születtek.
Díjazottjaink több mint 2000 versenyző között harcolták ki a helyüket:
Molnár Marcell 4.osztály, 19. hely
Szegfű Márton 5. osztály, 4. hely
Vörös Balázs 5. osztály, 11. hely
Fejes Dóra 6. osztály, 17. hely
Gratulálunk minden résztvevőnek!
LÁBÁNNÉ HOLLAI KATALIN, 2016.11.11.
Lány focibajnokság
Rögtön a tanév első heteiben lezajlott a harmadikosok által szervezett foci bajnokság. A nyárias délutánok hangulatát fokozta, hogy a lányok transzparensekkel felszerelve, rekedtségig szurkoltak a "fiaiknak". Nem csoda, hogy ezek után ugyancsak a harmadikosok újabb bajnokságot hirdettek, ezúttal a lányoknak. A komoly és elszánt játékosok heteken át edzettek, hallgatva a fiúk szavára, porban, sárban rúgták a bőrt. Komplett edzéstervek születtek, melyeket nem lehetett tudni, hogy az edzősködő fiúk vagy a focizó lányok vettek komolyabban. A meccseken még a legügyesebb focista fiú sem kritizálta a lányok technikáját, mind egyként biztatták őket. A győztes osztály pedig eufórikus hangulatban indult a következő lehetetlen küldetésre: a csendes, rendezett leckeírásra.






RUZSA ÁGNES, 2015.09.04.
Vizes nyolcas
Emlékezzünk a szeptemberi kánikulára! Vizes nyolcasok* a Kincskeresőben. Íráselemek gyakorlása a forró aszfalton.
*A Magyar Néprajzi Lexikon szerint: 1. döngölt földes padlón rálocsolt vízzel vagy homokkal írt fekvő nyolcas formájú minta neve, amellyel vagy portalanították, vagy díszítették a ház helyiségeit. – 2. Iparos- és kereskedőlegények gúnyneve, akik az üzlet előtti járdát, ahol dolgoztak, locsolókannából vízzel fekvő nyolcas számformát írva portalanították. – 3. Családban tréfás megszólítás. – 4. (Gúnyolódva) felszínes gondolkodású, piperkőc magatartású fiatalember megnevezése.
HEGEDŰS EDINA, 2014.10.22.
Papucsszépségverseny
Papucsra kitalálni rímet…
Nem ez a vers viszi a prímet.
Koszos is, trampli is, és csúnya!
A lábamra nézek, ez durva!
(Horváth Dalma, 5. osztály)
Ez az egyed a nyitott orrúak rendjébe, a zöldtalpúak osztályába tartozik.
Kedvenc élőhelye a zöld szőnyeg, de jól érzi magát a pingpongasztalok környékén is.
Legfőbb tápláléka a focilabda, amelyet akár órákon át tud üldözni, mielőtt egyetlen jól irányzott rúgással leterítené.
(Palkó-Lappints Áron, 5. osztály)






















Alkotásaink
MAGYAR KINGA, 2018.12.01.
Advent













