Sign In
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium Kincskereső Tagiskolája | 1119 Budapest, Fogócska utca 6. | 061 2085538
Kik vagyunk?
Az iskola kapuit 1988. augusztus 31-én nyitottam meg. Egyszemélyes küzdelmemet a rendszerváltás idején tapasztalt optimizmus, erős tettre vágyás ösztönözte, valami valódi nagy remény, hogy az iskolákba beszorult kemény, poroszos hangulat helyett egy új szemléletű, gyerekközeli, Vargha Balázs szavaival jelölve "embernek való iskolát" lehet teremteni.
A Váli úti iskolában eltöltött kísérletező éveim lépcsőfokoknak bizonyultak egy másfajta szemléletű, légkörében is más iskola létrejöttéhez. Már a hetvenes évek közepétől nyitott ajtóknál tanítottam, megerősítést, elfogadást, védelmet kívántam valamiképp kieszközölni azoktól, akik önként belépve akarták megismerni törekvéseimet.
A tanulmányaim kezdetétől tudatosan készültem. A tanítóképzőben azokat a főiskolai tanárokat követtem kíváncsian, akik számára a hallgatók személyisége fontos, a tanítóvá válni akarásuk lényeges dolog volt. Azokat, akik arra ösztönöztek bennünket, tanítványaikat, hogy hittel és akarattal készüljünk fel a hivatásunkra. Az ő hatásukra történt az is, hogy hallgatókoromban sok iskolába ellátogattam, hogy megismerjem a tanítás, a tanító és a gyerek kapcsolatának rejtelmeit. A gyakorlatból akartam ellesni, kinél mit takar az iskola fogalma, kinek mit jelent a gyerekekkel való kapcsolat, milyen elképzelései vannak egy-egy tanítónak az ismeretek átadásáról, egyszóval, hogyan is élnek a gyerekekkel együtt.
Érdemes volt elindulnom, mert egy ilyen iskolalátogatáson találtam rá Varga Tamásra, és követtem az ő és a hozzá csatlakozó fiatal tanárok törekvéseit a matematika oktatásának megújításában. Eszközöket teremtettem elő hozzá, és szorgalmas tanulásba, gyűjtőmunkába fogtam, hogy eszerint taníthassak. Nem kis küzdelemmel szereztem meg hozzá a kísérleti engedélyt, így a Váli utcában a hetvenes és nyolcvanas években az új szemléletű matematika módszereit tovább kutattam.
Az iskolák felkeresésének idején Dienes Zoltánra is rábukkantam egy IX. kerületi iskolában. Ő szintén az új szemléletű matematikatanításra mutatott sok remek mintát.
Varga Tamás nem érte meg az iskola megnyitását, Dienes Zoltán pedig éppen aznap érkezett meg külföldről, és boldogan vállalta az első szavakat az 1988. augusztus 31-i évnyitón.
Ebben az időben Gazsó Ferenc volt az oktatási államtitkár. Véleményét az iskola megnyitása napján a televízióban is közzé tette, önálló kezdeményezésnek, indító erőnek minősítette iskolaalapító elképzeléseimet, mely törekvés – az államtitkár úr véleménye szerint – magában hordozta egy sajátos iskolai étosz megteremtésének lehetőségét.
Gyönyörű időszak volt ez az indulás, igazi küzdelem és igazi boldogság! Régi tanítványok jöttek örömmel segíteni a sok utánjárással, könyörgéssel megszerzett óvodaépület kitakarítására, iskolává öltöztetésére. Szülők támogatták az iskolatervemet, a Soros alapítvány elfogadta azt, és anyagi segítséget adott, amelyből a legfontosabb iskolai berendezések és eszközök előteremthetőek voltak. Két zongora, egy fénymásoló és egy óriási nagy sárga szőnyeg volt az első néhány megszerzett tárgy. A zenének mindjárt jelen kellett lennie az épületben. Puha gyönyörű szőnyegre ülhetett le az első gyerekcsoport, a kölcsön szerzett fémlábú asztalok, székek akkor még nem érkeztek meg. A gyerekek méreteit követő szép színes bútorokra jó néhány évet kellett várni még.
Az 1979. évben Péterffy András által felvett Iskolapélda című dokumentumfilm portrét adott a nagyközönség számára, melyben egy tanító és a hozzátartozó gyerekek másfajta, a megszokottól eltérő együttélése rajzolódott ki. A filmet az érdeklődés miatt hosszan játszották az akkori Híradó Moziban. Az iskolák és egyéb intézetek hívására beutaztam az országot. Az utazás nyolc éve alatt sok tantestülettel, kollégával vitathattuk meg az új szemléletű iskolai nevelésről szóló elképzelésemet.
Később Szlovákiába, Romániába és Szlovéniába, a későbbiekben Finnországba, Svédországba és Norvégiába is eljutott a film.
Mi volt az eltérő, a szokatlan a tanító és a gyerekek együttmozgásában, amelyet az Iskolapélda c. filmen láthatunk?
Talán az, hogy bármely tevékenységben együtt vesznek részt, mégis mindnyájan az egyéni ötleteiket dolgozhatják bele. Fantáziájuk sugallja, aktivitásuk színezi a megoldásaikat, amelyeket önállóan kínálnak meg a gyerekek, és építik fel együtt, tanító és gyerek, egésszé az elkezdett munkát. Ebben a természetes megvalósulásban, ebben a nyílt légkörű munkavégzésben rengeteg az élmény, az erőpróba, a mozgás és a teljesülés öröme. A tanító ötletadó és ötletvevő, sokféle szólamot terelgető játszótárs. Nem játszatja a gyerekeket, hanem velük játszik, ez az egyik legfontosabb szerepe.
A film hatására a fővárosi és vidéki főiskolák hallgatói érdeklődéssel fordultak az új szemléletű tanítói munka iránt, csoportosan és egyre folyamatosabban érkeztek a Váli utcai iskolába, és élő foglalkozásokon gyűjtöttek élményeket. Különösen sokan érkeztek az ELTE Természettudományi és Bölcsészettudományi Karáról, ahonnan már eddig is sok év óta látogatták a tanórákat pedagógiai gyakorlatként.
Az induló iskola pedagógusai is közülük kerültek ki. Saját érdeklődésből utat kereső fiatal tanítók tapasztalt kollégáik mellett próbálhatták ki egy új szemléletű iskola nevelési, oktatási módszereit, amelybe bele is dolgozták magukat jókedvvel.
A Kincskereső Iskola osztályonként épült fel, és maradt nyolc éven keresztül négyosztályos iskola. Valódi hőskor volt ez, tele nehézséggel és tele gyönyörűséggel az első tanítócsoport minden tagja számára. Nagy lendülettel, örömmel adta mindenki személyisége, szaktudása legjavát.
Az iskolaalapításra egyszemélyes felelőséggel kaptam engedélyt. Iskolavezető és osztályfőnök voltam egyszemélyben. Először főképpen a szemléletben való azonosságot kívántam megteremteni a tanítói közösségben. Azontúl a gyerekközeli, őszinte, melegen elfogadó, de határozott irányt jelölő, az iskola szabályait tisztelő tanítói munkára igyekeztem mintát adni. Elvem az volt, hogy a különféle személyiségekből érkező szín, érzelem a tantestület valódi gazdagsága. Az ismereteket sok játékkal feldolgozó, a népköltést alapanyagként beleszövő változatos, mozgalmas, színes mindennapi munkával a gyerekek személyisége gazdagodik, a társas kapcsolatok erősödnek.
Kezdetektől fogva a problémák milyenségétől, fokától tettük függővé a beiskolázott gyerekek számában a más nevelést igénylő gyerekek arányát.
1996 őszétől hatosztályossá vált az iskola, mely szerkezeti változást nem az akkor sokak által elfogadott iskolaszerkezet ösztönözte, hanem a tantestület és a szülők belátása. Az a tény, hogy az elfogadó közegben nagyobb a lehetősége a gyerekek továbbérlelődésének. Felkészültebben, érettebben tudják eldönteni továbbtanulásuk irányát.
A tantestület egyre együttgondolkodóbban, tudatosabban, értőbben és érettebben működik együtt. A problémák minél pontosabb felismerésére törekszik, azoknak minél megfelelőbb megoldásait kutatja, kisebb vagy nagyobb csoportok dolgoznak adott problémákon. Az egész iskoláról szóló tennivalókat megvitatva, döntéseiben egyre ütőképesebb a nevelők együttese.
A gyerekek szeretik az iskolát, a szülők iskola mellé állásának is ez az alapja.
Ez segíti azt is, hogy a tanító és a szülők közel kerüljenek egymáshoz, így egyre pontosabban körvonalazzák az adódó problémákat. Ezek megoldásait a belátó és együtt megoldani kívánó készségük találja meg igazán. A tantestület a kezdetektől fogva munkálkodik rítusok kidolgozásában, amelyek a tanév elejétől a végéig szép izgalmakat, szorgos készülődést és teremtő örömöket szereznek minden kincskereső számára.
A tanévet minden évben a felnőttek évnyitó összeállítása vezeti be, melyben a többszólamú felnőtt kórus kelt kedvet az iskolába lépéshez. A tanítók és tanárok dramatikus játékokban együtt jelenítenek meg meséket, vagy a népköltés szép szemelvényeiből válogatnak. Weöres Sándor Bóbita c. versének megzenésített változatával a legkisebbeket avatjuk kincskereső diákká. Szeptember végén a szüreti mulatság a várt esemény. Ilyenkor minden gyerekcsoport új népjátékkal, népdallal, dramatikus játékkal lép a többi elé, gazdagítva egymás gyűjteményét. A szőlőlugasok őrei, a csősznek öltözött apák, szívesen játszanak velünk.
Kedves és szép a többi ünnepünk is – a természetbúcsúztató, az András-napi bál, de a lucázás, a két nemzeti ünnepünk, a farsangi jelenetek és a gyümölccsel, süteménnyel kicserélhető vásárfiák, a pünkösdölés, az év végén a Szülők napjára készített előadás – mind értékes irodalmi- és zeneművek sorával szereznek mindnyájunknak szép élményeket.
Kamarakórusunk minden évben szép sikerekkel örvendeztet meg bennünket. Ugyanígy matematikai és anyanyelvi vetélkedőkön gyűjtenek tanulóink előkelő helyezéseket. A szülők szívesen adják tovább az iskoláról szóló véleményüket, eddig minden tanévre a többszörös túljelentkezés volt jellemző.
A tantestületre mindenképpen ránehezedő tény az, hogy a szülők anyagi hozzájárulására növekvő mértékben szükség van. A régen elhasználódott nyílászárók miatti hideg, az óvodából átalakított iskola bútorainak kicserélése, a tantermek esztétikussá tétele és jól használható funkcióinak megteremtése túlnyomó részben a szülők segítségével oldódik meg évek hosszú sora óta. Az iskola továbbvitele, a természetes életfolyamatnak megfelelően, a fiatalabbakra hagyományozódik, az iskolavezető munkáját néhány éve Andóné Nagy Katalin vette át.
A tantestület minden tagja érzi, tudja, hogy a társadalmi problémáknak megfelelni csak egyre szorosabb, megfontoltabb együttműködéssel lehet, s erre az együttműködésre a családjainkat is meg kell nyernünk.